SZIMFONIKUS BÉRLET V.

Műsor: 

W. A. Mozart: Figaro házassága – Nyitány

W. A. Mozart: A-dúr klarinétverseny

Respighi: Róma kútjai

Debussy: A tenger

Vezényel: Lorenzo Castriota Skanderbeg

Klarinét: Lugosi Dániel Ali

Hangversenyünkön a bécsi klasszikus Wolfgang Amadeus Mozart (1756–1791) zenéjének finom artisztikuma találkozik a XX. századelő választékos és újszerű lírájával. Bevezetőül a Figaro házassága népszerű nyitányzenéje csendül föl (1786), amelynek pezsgő légköre, vérbő vitalitása az opera atmoszféráját előlegezi. Mozart a kiváló klarinétjátékos Anton Stadler számára írta utolsó versenyművét, az A-dúr klarinétversenyt élete utolsó őszén. De nem a mai klarinétra, hanem egy különleges instrumentumra, a zenetörténeti léptékben nézve tiszavirág éltű basszetklarinétra – a klarinétoknál mélyebb hangolású és hosszabb csövű hangszerre – szánva, ami nem azonos a korban általánosan használt basszetkürttel sem. S a keletkezés hangszertörténeti szálai valójában még kuszábbak ennél, hiszen eredetileg ténylegesen basszetkürtre szánta (volna) versenyművének ősét Mozart: 1791 őszén alapul vette ugyanis azt a két esztendővel korábbi vázlatát (K. 584b), amelyet erre a szólóhangszerre és zenekarra írt, nagyjából a Klarinétötös (K. 581) szomszédságában.

Versenyművében Mozart ki is használta a basszetklarinét mélyebb regiszterét, olyannyira, hogy a klarinéton való megszólaltathatóság érdekében – már a zeneszerző halála után – módosításokkal nyomtatták ki a szólóhangszer játszanivalóját. (Az eredeti kézirat sajnos elveszett, így nem ismerjük a mozarti verziót.) A feltételezett ősbemutató Prágában zajlott le, 1791. október 16-án, Anton Stadler szólójával. S a hangszervirtuóz személye mintegy visszavezet egyúttal a már említett, ugyancsak A-dúr hangnemű Klarinétötöshöz, amelynek címadó szólamát szintén az ő számára komponálta Mozart. Említést érdemlő a Klarinétverseny és Klarinétötös stiláris közelsége is, a tételek jellegében, a témák feltűnően hasonló karaktereiben megnyilvánulva. Ez részint magának a hangnemválasztásnak – az A-dúr elegánsan könnyed, tartalmasan érzéki ethoszának – köszönhető. Énekszerű és további szabadon szárnyaló témák uralják a – szonátaformája ellenére nagy, drámai kontrasztokat alig hordozó – Allegro kezdőtételt; mélységes derűjével ejt rabul a D-dúr hangnemű, középső Adagio (egy-egy pillanata még mintha a Varázsfuvolának is visszaintene); végül felhőtlen játékossággal indul útjára a szonátarondó szerkezetű finálé (Allegro).

Az ózdi születésű Lugosi Dániel Ali volt az első Virtuózok komolyzenei televíziós vetélkedő győztese 2014 őszén. Egy évre rá a Diósgyőri várban, zenekarunk közreműködésével tolmácsolta első ízben W. A. Mozart Klarinétversenyét nyilvánosan az ifjú művész, aki azóta bejárta a nagyvilágot.

Az est második felének programja az olasz és francia zenének hódol – a víz közös ihlető témája kapcsán. Ottorino Respighi (1879–1936) életművének számottevő része impresszionista jegyeket hordoz, ahogyan Claude Debussyé is. Ilyen az olasz szerző egyik fő alkotásának tekintett Róma kútjai című szimfonikus költemény is (1915–16), amely Respighi Róma-trilógiájának első darabja volt (a későbbiek a Róma fenyői, valamint a Római ünnepek lettek). Egyetlen nap leforgása alatt, pirkadattól éjszakáig ívelően kalauzolja el a hallgatót Róma nevezetes szökőkútjaihoz a komponista, aki az alábbi programot mellékelte művének partitúrájában: „Ebben a szimfonikus költeményben a zeneszerző azokat az érzéseket és látványokat kívánja kifejezni, amelyeket Róma négy kútja keltett benne abban a napszakban, amikor jellegük a leginkább összhangban van a környező tájjal, és amikor szépségük a legékesebben szól a szemlélőhöz. A költemény első része, amelyet a Valle Giulia kútja ihletett, pásztori tájat juttat eszünkbe: birkanyájak vonulnak és vesznek bele a római hajnal friss és párás ködébe. A zenekar trillái felett váratlanul felhangzó kürtszó vezeti be a második részt, a Triton-kutat. Olyan, mint egy örömteljes hívogató, amelyre csoportosan szaladnak össze a najádok és tritonok, a vízsugarak között táncolva, kergetőzve. Ünnepélyes téma hangzik fel a zenekarban. Ez a Trevi-kút, fényes délben. Az ünnepélyes téma a fafúvókról a rezekre vándorol és győzelmes alakot ölt. Fanfárok zendülnek meg: a hullámok ragyogó felszínén Neptun szekere jelenik meg tengeri lovaktól vontatva, szirének és tritonok csapatától kísérve. A kíséret eltávolodik, miközben távolból még hallani a fanfárokat. A negyedik rész (A Villa Medici kútja alkonyatkor) szomorú témával jelentkezik, amely csendes vízcsobogásból emelkedik ki. Ez a naplemente vágyakozásteljes órája. A levegő telve van harangzúgással, madárcsicsergéssel, lombsusogással. Azután minden lassan megnyugszik az éjszaka csendjében.”

A tenger élménye gyermekkori, dél-franciaországi nyaraitól kezdve kísérte Claude Debussy (1862–1918) életútját és alkotói pályáját: utóbbit illetően elegendő, ha a zenekari Noktürnökre, a Pelléas és Mélisande nagy tablójára vagy a Prelűdökre gondolunk. A tenger – három szimfonikus vázlat címet viselő kompozíció a szerző legnagyobb szabású zenekari műve. 1905. október 15-én mutatták be Párizsban. Egyesíti Debussy művészetének addigi fő jegyeit, kaput nyitva egyszersmind a jövő felé. A tételek:

I. Hajnaltól délig a tengeren;

II. Hullámok játéka;

III. A szél és a tenger párbeszéde.

A tenger szimfóniajellegű és igényű darab, melyben a középtétel scherzo-szerepet tölt be. A ciklusszerkezetnek megfelelően összekapcsolódik az egyes tételek tematikus anyaga: idővel újból hallhatunk bizonyos zenei gondolatokat, de már másfajta „megvilágításba” helyezve (ez különösen érvényes a kezdő- és zárótétel viszonylatában). S hogy Debussy tengere déltenger, elárulhatják azok a spanyolos zenei képletek, amelyek átszövik a középtételt. Egyáltalán: táncritmika sejlik föl a mű számos pillanata mögött. Szakítva ugyanakkor a hagyományos dallamossággal, rövid, töredékszerű zenei gondolatokból építkezett a szerző. A hangszerelés pedig – széles felületeivel, többszörösen osztott vonóskarával, mindig újszerűen ható fúvósszíneivel – önálló fogalommá vált. Költőisége folytán külön kiemelést érdemel a kezdet pirkadat-, majd napkelte-zenéje. S végül fölidézve a legendás zongoraművész Szvjatoszlav Richter méltatását: „Ha az ember a tengert nézi, kevésbé hat rá az élmény, mint ha a Debussy-művet hallja”. A francia komponista hangszeres fő műve különösen kedves opus Lorenzo Castriota Skanderbeg, zenekarunkhoz évek óta visszatérő olasz maestro számára is.

Sziklavári Károly